Jelenleg itt vagyok most: Hódmezővásárhelyi Tűzoltóság, Hungary

web oldal: www.hmvtuzol.hu

Érkezésem ideje: 2011. 08. 03.

Koordináták: 46°25’06.00 N 20°19’46.00 E

Eddig megtett utam: 1502 km

Helyi barátaim elérhetősége: Tóth Zoltán TMMOv

A Vásárhelyi tűzoltókat a Travel Fire Bug elhagyta: 2011. 08. 23.

 

A nyár legforróbb napjait a Hódmezővásárhelyi tűzoltóknál töltöttem és nagyon jó fotókat készítettünk!

A város tűzoltóságát bemutató dokumentumokat az 1700-as évekig visszamenőleg sikerült feltárni. Az ezt megelőző időkről sajnos nem maradtak fenn írásos emlékek, ami persze nem azt jelenti, hogy addig nem harcoltak az emberek a tűz ellen helyi szinten.
1709-ben Bercsényi Miklós haszonbérletbe adja Károlyi Sándornak a csongrádi uradalmat és vele együtt Vásárhelyt is. A későbbiekben Károlyi Sándor grófi címet szerzett és mellé teljes jogot az uradalom irányítására.
Csongrád vármegye 1771-ben elrendelte a tűzoltó felszerelések számbavételét, amiből kiderült, hogy döntő fontosságú eszközök hiányoznak, köztük a gépi fecskendő teljesen.
Vásárhely 3 vízhordó kocsival, 30 vasabroncsos favödörrel, 6 kisebb kézi tömlővel, 3 nagy és 5 közepes létrával valamint különböző kéziszerszámokkal rendelkezett.
A városi tanács 1792-ben hozott határozatot vízipuska készíttetéséről. Biztató kezdet volt, de még nem jelentett megoldást a nagy tűzvészek elhárítására.
1808. Július 30-án a várost történetének legpusztítóbb tűzvésze sújtotta. A Szentesi utca tabáni oldalán egy nádfalkerítés véletlenül tüzet fogott. A nagy szárazság és az erős szél miatt gyorsan terjedt kelet felé, végül az Újtemplomnál sikerült feltartóztatni. A tűzvészben 231 ház, közöttük iskola és templom- 18 műhely, 12 szárazmalom összesen 1150 épület égett le.

Hódmezővásárhely tűzoltóságának története az írásos dokumentumok alapján így kezdődött, de most lássuk képekben a jelent:

Az impozáns épület azóta is áll. 1939-ben lebontották a régi tűzoltó laktanyát és a tűzoltóság átköltözött az addigi Szarvas szállóba, ahol a két világháború között zeneiskola valamint anya és csecsemő védőintézet is működött. Ez az épület ad otthont a mai napig is a tűzoltóságnak.

A fiúk kézbe vettek és mindent megmutattak. 

 

Jártam a szertárba ...

 

... a híradóba ...

 

... és elvittek a fiúk egy szakmai versenyre is!

 

Zsír ennyi verda között lenni! :)

 

Most már elárulhatom nektek, hogy utamat ennek a fiatalembernek a jóvoltából ...

 

... a Szegedi Tűzoltóságon folytatom!

És ami a végére maradt (fürdés a szakmai verseny után):

Pályafutásom közel öt hónapja alatt az eddigi legjobb fotót kaptam a Hódmezővásárhelyi Tűzoltóktól!

 

Köszi a nálatok töltött időt és hogy vigyáztatok rám!

Szegedi Tűzoltók!

Jól össze kell kapnotok magatokat, hogy ennél a fotónál szebbet csináljatok! Tudom, hogy hatalmas laktanyátok van, mutassátok meg nekem kérlek. Várom a fotókat!

facebook: Travel Fire Bug

A bejegyzés trackback címe:

https://travelfirebug.blog.hu/api/trackback/id/tr1003187000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.